Belépve mint:

kilépés
30
Átlagos
Közepes
  • 1 bögre rizs
  • 3-4 dl csirke alaplé
  • 2 evőkanál balzsamecet
  • fél zöldcitrom leve
  • 3 szál répa
  • 1 fej vöröshagyma
  • fél fej fokhagyma
  • 2 szál poréhagyma
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • 30 dkg csirkemell
  • szezámolaj
  • 3 evőkanál méz
  • 5 evőkanál szójaszósz
  • ujjnyi gyömbér

Édes savanyú csirke

A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk, megtöröljük, hogy ne maradjon rajta nedvesség. Étkezési keményítőbe hempergetve 4-5 evőkanálnyi olajjal meglocsolt, forróra hevített wokban pirítjuk 4-5 percig.

Ezután a hússzeleteket félre tesszük a wokot elmossuk és 2-3 evőkanálnyi olajjal forróra hevítjük. Beledobáljuk a vékony csíkokra vágott répát, a nyolcadokra vágott vöröshagymát, fűszerezzük bátran durvára őrölt borssal, csipetnyi sóval mindezt körülbelül négy percig erős lángon pirítjuk.

Adjuk hozzá a karikákra vágott fokhagymát, a póréhagymát, az apróra vágott gyömbért és még 1 percig az egészet időnként megkavarva barnítjuk. A mézet, a balzsamecetet, a lime levét az alaplevet a szójaszószt és a csirkemellet az egésszel elkeverjük. 1-2 perc elteltével az 1 dl vízzel elkevert keményítővel felöntjük, majd egyet-kettőt kavarva rajta készre főzött rizzsel barátkozva tálaljuk.
tipp Aki a keleti ételekben igényli a csípős ízt az csilivel, erőspistával bátran egészítse ki.
.
Vendég

ambrus edit mondta:

Én is így készítem, némi különbséggel: a kockára vágott húst én szójaszósszal, rizsliszttel, reszelt gyömbérrel és reszelt fokhagymával össze keverem, hagyom állni. Utána forró olajon sütöm...többi ugyanaz... egy próbát megér, én is Lajos Mari gyűjteményéből okosodtam

2014-05-05 17:36:32

Vendég

ambrus edit mondta:

Még valami: a hústól ne sajnáljuk a legalább diónyi reszelt gyömbért és több dundi gerezd reszelt fokhagymát, emellett pedig a szószhoz kívánkozik az ananász, esetleg vékony csíkokra vágott káposzta sem ronthatja el.
viszont sokkal gusztusosabb, ha a húst legvégén külön sütjük, és külön tálaljuk, a jázmin rizst szintén, mellette pedig a ragu. Mint a képeken!

2014-05-05 17:46:40

Hozzászólás a recepthez
Hozzászóló neve: